AVIATION HUMAN  
Széchenyi 2020

AVIATION HUMAN KKT. MUNKATÁRSAI


Dr. Dunai Pál KKT. vezető
Dr. Dr. Dunai Pál

Dr. Dunai Pál, hivatásos katona, alezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Repülésirányító és Repülő-hajózó tanszék oktatója, egyetemi docens. Egyetemi tanulmányait a leningrádi Testnevelési egyetemen végezte. Fő kutatási területei közé tartozik a repülés, légiforgalmi irányítás és az UAV operátorok humán tényezőivel kapcsolatos kérdések vizsgálata. A témában végzett kutatásait az 1990-es évek elején kezdte. 2007-től a hadtudomány PhD fokozatosa. 2012-ben a TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 számú „Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások” című pályázat, „Adatintegráció” alprogram- és „A pilóta nélküli légijárművek alkalmazásának humán aspektusból történő vizsgálata és szabályzói környezet meghatározása” nevű kiemelt kutatási terület alkalmazott kutatója. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című felhívásra elkészített „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat projekt keretén belül megvalósuló AVIATION_HUMAN kiemelt kutatási terület vezetője és alkalmazott kutatója (teljesítmény-diagnosztikai és munkaélettani szakértő).

A lap tetejére >>>>
Dr. Bárdos György
Bárdos György

Dr. Bárdos György egyetemi tanár, az MTA Doktora, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet professzora. Eredeti képzettsége okleveles biológus, 35 éven át az ELTE TTK Élettani és Neurobiológiai Tanszékén működő MTA-ELTE Pszichofiziológiai Tanszéki Kutatócsoportban, majd magán a Tanszéken dolgozott. Szakterülete rendszer-pszichofiziológia, elsősorban a belsőszervi működés és a viselkedés közötti kapcsolattal foglalkozott, kutatott a placebo-hatás, és az un. nem-specifikus egészségproblémák témakörökben is. 2008-tól az ELTE PPK-ra került át, ahol kidolgozta az új egészségfejlesztéssel és sporttudománnyal foglalkozó intézet stratégiai tervét, majd a megalakuló intézet alapító-igazgatója lett. Jelenleg kutatóprofesszor. Évtizedek óta tanít anatómia-élettan, viselkedés-élettan, pszicho-vegetatív kölcsönhatások, pszichofiziológia és hasonló tárgyakat magyar és angol nyelven biológus, biológia-tanár, pszichológus, újabban rekreáció- és sportszervező hallgatóknak. Egyetemi doktori fokozatát 1976-ban, a biológiai tudomány kandidátusa címet 1989-ben szerezte meg, 2000-ben lett habilitált doktor az ELTE-n, az MTA Doktora címet 2010-ben érte el. 2009 óta egyetemi tanár. Jelenlegi kutatási területe a viselkedés pszichofiziológiája, az életmód és egészség kapcsolata, az egészség-betegség viszonya és viselkedési aspektusai.

„A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázatban a „Humán faktor” projekt „Alkalmasság vizsgálati pszichológiai és pszichofiziológiai tesztek” című alprojekt vezetője, feladata továbbá a tudományos közlemények, illetve szakmai jelentések gondozása.

A lap tetejére >>>>
Detre Zoltán
Detre Zoltán

Detre Zoltán hivatásos katona, alezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Tanfolyamszervező Hivatal Katonai Testnevelési és Sportközpont vezetőhelyettese, egyetemi testnevelő tanár. Főiskolai tanulmányokat Egerben az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán folytatott ahol biológia-testnevelés szakos tanárként szerzett oklevelet, majd az egyetemi diplomáját a Magyar Testnevelési Egyetemen szerezte. Részt vett a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola, Katonai Műszaki Doktori Iskola PhD képzésében, ahol az abszolutórium megszerzéséig jutott. Kutatási területe: Az élőerős személyvédelemre történő fizikai pszichikai felkészítés volt. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15-2016-00007azonosító számú „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztés hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (VOLARE)” című pályázat keretében, az AVIATION HUMAN nevű kiemelt kutatási terület foglalkoztatott kutatója, pályatesztek szakértője.

A lap tetejére >>>>
Domján Károly
Domján Károly

Domján Károly, hivatásos katona, zászlós, a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központ Híradó Informatikai Osztály, Informatikai beosztottja, Repülőmérnök. Főiskolai tanulmányait a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Katonai Repülő tanszék Közlekedésmérnöki szak Légijármű szakirányán végezte. Fő kutatási területei közé tartozik a repülésbiztonság szintjének emelése, valamint a pilóta nélküli légijárművek alkalmazásával kapcsolatos kérdések, kiemelten az emberi tényezők és a hatékonyságukat segítő technikai, illetve informatikai perifériák fejlesztésének vizsgálata. 2013-ban a TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 számú „Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások” című pályázat, „Adatintegráció” alprogram keretében „A pilóta nélküli légijárművek alkalmazásának Humán aspektusból történő vizsgálata és a szabályozói környezet meghatározása” nevű kiemelt kutatási terület kutatója. 2017-tól a GINOP-2.3.2-15 „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című felhívásra elkészített „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat keretében az „AVIATION_HUMAN” kiemelt kutatási terület foglalkoztatott kutatója (méréstechnikai szakértő).

Továbbá a BSP ComputER vállalkozás vezetője, valamint a Blue Sky Virtuális Repülő Klub elnöke.

A lap tetejére >>>>
Dudás István
Dudás István

Dudás István, nyugállományú katona, alezredes, a Kilián György Repülőtiszti Főiskolán, majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogelődjénél a tanulmányi munka és oktatás tervezésében, szervezésében és végrehajtásában vet részt. Egyetemi tanulmányait a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Repülő és légvédelmi haderőnemi szakán végezte. Érdeklődési körébe már fiatal korától a műszaki technikai eszközök és azok üzemeltetési körülményeinek biztosítása is beletartozik. Az elektronika, a számítógép világában otthonosan mozog, járatos a kimutatások, grafikonok készítésében. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15-2016-00007 azonosító számú „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (VOLARE)” című projekt AVIATION_HUMAN kiemelt kutatási terület technikai szakértője.

A lap tetejére >>>>
Gáspár Noémi
Gáspár Noémi

Gáspár Noémi, felnőtt háziorvosi asszisztens, csecsemő- és gyermekápoló, mentőápoló. 2017.06-tól spiro-ergometriás asszisztens a a GINOP-2.3.2.-15-2016-00007 számú projektben. EFOP-1.8.2-17-Az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése-alapellátás fejlesztése Vitalitas praxisközösség az egészségfejlesztésért Szolnokon” című projekt keretén belül a praxisközösségi nővér feladatkör ellátása. 2015-2016. egészségi állapotfelmérő és tanácsadó a TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001 "Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben-Területi együttműködések kialakítása” projektben. 2014-2015. EFI- Szolnoki Kistérségi Egészségfejlesztési Program, TÁMOP-6.1.2.11/3-2012-005. Jász-Nagykun Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet, Egészségi állapotfelmérés, tanácsadás projektben való részvétel. 2013.02.04-től Szolnok Város 1. számú Felnőtt Háziorvosi Körzetének területi ellátási kötelezettséggel történő felnőtt körzeti asszisztensi feladatainak ellátása. 2013-tól a Dr. Szénási Szilvia által végzett magán orvosi praxis keretein belüli asszisztensi feladatok ellátása. 2006-2008 Budapest, Raoul Wallemberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium Csecsemő- és Gyermekápolói képzés. 2002-2004 Debrecen, Dienes László Egészségügyi Szociális Szakképző Iskola Mentőápolói képzés. 1996-2000 Nagyvárad, Szt. László Katolikus Teológiai Liceum. Gimnáziumi érettségi.

A lap tetejére >>>>
Dr. Györe István
Dr. Györe István

Dr. Györe István, sportszakorvos, jelenleg a Testnevelési Egyetem Sporttudományi és Diagnosztikai Laboratórium tudományos munkatársa. 1983-2010 között az Országos Sportegészségügyi Intézet Kutató Osztályán dolgozott tudományos munkatársi, majd a Spiroergometriai Laboratórium vezetőjeként főorvosi, 2007-től megbízott osztályvezetői beosztásban. 2010-2016 között a Magyar Honvédség Alkalmasságvizsgáló Intézet főorvosaként Budapesten, majd Kecskeméten dolgozott. Elsősorban alkalmazott kutatással foglalkozik a sportélettan és terhelésélettan területén. A maximális terhelhetőség és az optimális edzésintenzitás élettani vonatkozásait vizsgálja. Érdeklődése az akut terheléssel összefüggő metabolikus folyamatok, valamint a terhelésre bekövetkező adaptációs folyamatok vizsgálatára terjed ki. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (VOLARE)” című projekt AVIATION_HUMAN kutatási terület teljesítmény-élettani szakértőként foglalkoztatott kutatója.

A lap tetejére >>>>
Kovacs_Istvanne_Nagy_Zsuzsanna Kovács Istvánné Nagy Zsuzsanna Kovács Istvánné Nagy Zsuzsanna
Kovács Istvánné Nagy Zsuzsanna

Kovács Istvánné Nagy Zsuzsanna, vezető kardiológiai szakasszisztens. 2016.11.02-től a GINOP-2.3.2.-15-2016-00007 azonosító számú „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (VOLARE)” című projekt AVIATION_HUMAN kutatási terület foglalkoztatott kardiológus asszisztens szakértője. Jász- Nagykun Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet Kardiológiai osztály, terheléses labor, vezető szakasszisztense.

A lap tetejére >>>>
Molnár Imre
Molnár Imre

Molnár Imre, hivatásos katona, őrnagy, a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis testnevelő tisztje. Tanulmányait az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola testnevelés szakán és a Janus Pannonius Tudományegyetem testnevelő tanári szakán végezte. Munkájának része a katonák fizikai felkészítése és fizikai állapotuk mérése(kb.1000 fő/év) . 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című felhívásra elkészített „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat projekt pályatesztek szakértője.

A lap tetejére >>>>
Pajtli_ Norbert
Pajtli Norbert

Pajtli Norbert, tűzszerész-pirotechnikus, testszenzoros szakértő. Katonai tanulmányait az MH.KLKF műszaki szakán végezte. Aktív katonai pályája alatt (I. osztályú tűzszerészként) tűzszerész szakoktató-kiképzőként tevékenykedett. 2007-től 2010-ig a katonai gyakorlóterek tűzszerész mentesítését vezette. 2010-ben a Központi kiemelt rendezvények tűzszerész-pirotechnikus szakértőjeként az Operatív Törzs tagja. A magyar-horvát határszakasz aknamentesítésénél az ellenőr csoport tagja. 2014-től a polgári légiközlekedési védelemben tevékenykedik. 2013-tól fiziológiás jelek mérésével foglalkozik nagy stressz -kitettségű munkaterületen tevékenykedők körében. Főbb kutatási területe a perfekcionizmus és a burnout kapcsolata a rendvédelmi dolgozók körében. 2016-tól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem „Volare” című pályázati projektben Aviation Human kiemelt kutatási terület külsős kutatója (testszenzoros szakértő).

A lap tetejére >>>>
Papp István
Papp István

Papp István, hivatásos katona, főhadnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Repülőfedélzeti Rendszerek Tanszék tanársegédje. Egyetemi tanulmányait a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végezte. Villamosmérnök, valamint okleveles biztonságtechnikai mérnöki képesítésekkel rendelkezik. Fő kutatási területei közé tartozik az irányítható légiharc rakéták modellezése, a dinamikus röppályán történő rakéták mozgása, valamint a célra történő rávezetési (elfogási) eljárások modellezése. Vizsgálatok az elfogási eljárások kidolgozására és a kapott eredmények elemzésére vonatkozóan MATLAB Simulink program használatával. Emellett részt vesz a pilóta nélküli légijárművek alkalmazásával kapcsolatos vizsgálatokban. 2012-ben a TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 számú „Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások” című pályázat, „Adatintegráció” alprogram- és „A pilóta nélküli légijárművek alkalmazásának légiközlekedés-biztonsági aspektusai” nevű kiemelt kutatási terület alkalmazott kutatója. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című felhívásra elkészített „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat AVIATION_HUMAN kiemelt kutatási terület alkalmazott kutatója (testszenzoros mérések szakértő).

A lap tetejére >>>>
Dr. habil. Szabó Sándor András
Dr. habil. Szabó Sándor András

Dr. habil. Szabó Sándor András, PhD, DAvMed (UK), hivatásos katona, orvos ezredes, a Magyar Honvédség repülő főszakorvosa, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság osztályvezető főorvosa, a Szegedi Tudományegyetem Repülő- és Űrorvostani Tanszék tanszékvezető egyetemi docense.

Egyetemi tanulmányait a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán folytatta 1981-1987 között, „summa cum laude” eredménnyel végezte, szakvizsgával rendelkezik repülőorvostanból (1991), belgyógyászatból (1997), honvéd-katasztrófa orvostanból (2000), és foglalkozás-orvostanból (2010). 1999-ben a Királyi Légierő (Royal Air Force) és a Londoni Egyetem (King’s College) szervezésében az egyetem Foglalkozás-egészségügyi Karán megszerezte a Diploma in Aviation Medicine oklevelét, legjobb külföldi hallgatóként a Barbara Harrison Memorial Prize elismerésben részesült.

Fő kutatási területei közé tartozik a repülésbiztonság humán aspektusainak vizsgálata, a repülésélettani terhelések (oxigénhiány, túlterhelés-gyorsulás, térbeli dezorientáció) során és stressz helyzetekben bekövetkező emberi hiba folyamat elemzése és orvosbiológiai monitorizálásának lehetőségei, különös tekintettel a hirtelen cselekvőképtelenség okainak megelőzésére.

2009-től a katonai műszaki tudományok PhD fokozatosa, a PhD dolgozat témája „A katonai repülő-hajózó állomány repülőorvosi minősítése és kiképzése a NATO Standardizációs Egyezmények szellemében (különös tekintettel a szív-érrendszeri adaptáció és readaptáció vizsgálatára komplex és szimulált repülési stressz környezetben)”. 2016-ban habilitált a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. 2017. július 01-től a Szegedi Tudományegyetem Repülő- és Űrorvostani Tanszék tanszékvezető egyetemi docense.

2016. novemberétől a GINOP-2.3.2-15- 2016-00007 „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázati projektben az AVIATION_HUMAN KKT-n belül a „repülőorvosi vizsgálatok” kutatói csoport vezetője, feladata a teljesítmény-diagnosztikai vizsgálatok kiterjesztett alkalmazásának vizsgálata a repüléstudományi kutatásokban, különös tekintettel a repülésélettani stressztűrő képesség fokozására.

A lap tetejére >>>>
Dr. Szénási Szilvia (Dr. Pethő Szilvia)
Dr. Szénási Szilvia

Dr. Szénási Szilvia, repülőorvos, sportorvos, felnőtt háziorvos, hagyományos kínai orvos, homeopata, természetgyógyász. 2018-2020. A Szegedi Tudományegyetem Repülő- és Űrorvosi Tanszék szakképzésének keretein belül a repülőorvosi szakképesítéshez szükséges szakgyakorlatok végzése és a szakvizsga megszerzése. 2016.10.01-től sportorvos szakértő a GINOP-2.3.2.-15-2016-00007 számú projektben. 2017-től EFOP-1.8.2-17 - Az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése-alapellátás fejlesztése “Vitalitas praxisközösség az egészségfejlesztésért Szolnokon” című projekt keretén belül praxisorvosi feladatkör ellátása. 2015-2016. Teszt szakmai irányító a TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001 "Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben-Területi együttműködések kialakítása” projektben. 2014-2015. EFI - Szolnoki Kistérségi Egészségfejlesztési Programban való részvétel, TÁMOP-6.1.2.11/3-2012-005. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet: Egészségi állapotfelmérés, tanácsadás projektben való részvétel. 2015-2017 Sportorvostan szakképzés, szakvizsga megszerzése. Sportorvosi tevékenység az Országos Sportegészségügyi Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sportorvosi rendelőjében. 2011.07.01-től Szolnok Város 1. számú Felnőtt Háziorvosi Körzetének területi ellátási kötelezettséggel, praxisjoggal történő felnőtt háziorvosi tevékenységének ellátása. 2009-2012 Országos Alapellátási Intézet, Tápiószele Város 1. számú Felnőtt Háziorvosi Körzetében háziorvosi tevékenység ellátása, egyéni képzési tanrendben a szakvizsgához szükséges szakgyakorlatok letöltése. 2008-tól Komplementer Medicina gyakorlati alkalmazása magán orvosi praxis keretein belül. A saját háziorvosi praxisomba tartozó és magán betegek ellátásának kiegészítése a beteg igényei szerint. (hagyományos kínai krvoslás, kkupunktúra, homeopátia, Bach- virágterápia, Illóolaj terápia, Acu-taping terápia, Guna-terápia) 2008-2010 Szegedi Tudományegyetem Szent- Györgyi Albert Klinikai Központ Szak– és Továbbképzési Központ, Háziorvostan központi gyakornoki alapszakképzés, szakmai gyakorlatok. 1998-2004 Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar Általános Orvosi Szak, Budapest.

A lap tetejére >>>>
Vada Gergely
Vada Gergely

Vada Gergely, címzetes egyetemi docens, programigazgató, a testszenzoros HRV-alapú vizsgálatok hazai és közép-európai országok-béli úttörője. Közgazdász, mérnöktanár, logisztikus, tanácsadó és coach végzettségei predesztinálják arra, hogy a humán kutatások és fejlesztések terén innovatív eljárásokkal dolgozzon az emberi stressztűrő-képesség, a restitúciós sajátosságokra épülő tanácsadási folyamatok, a terhelésélettan ill. az ezekhez kapcsolódó különböző kutatások terén. Mintegy 2500 egyéni mérés és számtalan régiós egyetemmel, kutatóközponttal, sportolóval és vállalattal való munka képezi jelentős tapasztalatának alapját, programjai futnak többek között az ELTE, az NKE vagy a Corvinus egyetemeken. A HRV-analitikákra épülő tanácsadás nemzetközileg akkreditált mester trénere, rendszeres előadó a hazai és nemzetközi HR-szakmai konferenciákon illetve felsőoktatási intézményekben. 2016-tól „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat projekt HUMÁN kiemelt kutatási terület alkalmazott kutatója (testszenzoros szakértő).

A lap tetejére >>>>