UAS ENVIRON  
Széchenyi 2020

UAS ENVIRON KKT. MUNKATÁRSAI


Dr. Bottyán Zsolt KKT. vezető
Dr. Bottyán Zsolt

Dr. Bottyán Zsolt, szerződéses katona, őrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Repülésirányító és Repülő-hajózó Tanszék tanszékvezetője, egyetemi docens. Egyetemi tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetemen (okl. matematika-földrajz-számítástechnika középiskolai tanár) és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (okl. meteorológus) végezte. PhD fokozatát földtudomány területen szerezte 2008-ban. Fő kutatási területei közé tartozik a pilóta nélküli légijárművek alkalmazásával, valamint annak légiközlekedés biztonsági területeivel kapcsolatos meteorológiai kérdések vizsgálata. Ezen belül az UAV repülő eszközök felületi jegesedésének modellezésével és rövid távú, a repüléseket biztosító meteorológiai modellek kidolgozásával és ezek alkalmazási lehetőségeinek vizsgálatával foglalkozik. Ezek mellett részt vesz az European Facility for Airborne Research (EUFAR) kutatási programjában is. 2009-től a Repüléstudományi Közlemények tudományos folyóirat szerkesztő bizottságának tagja. 2011 és 2013 között a TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 számú „Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások” című pályázat „A pilóta nélküli légijárművek komplex meteorológiai támogatási rendszerének kidolgozása” nevű kiemelt kutatási terület vezetője. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című felhívásra elkészített „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat UAS_ENVIRON kiemelt kutatási terület vezetője és alkalmazott kutatója (repülésmeteorológiai szakértő).

A lap tetejére >>>>
Fekete Csaba Zoltán
Fekete Csaba Zoltán

Fekete Csaba Zoltán, hivatásos katona, őrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Repülésirányító és Repülő-hajózó tanszék gyakorlati oktatója. Egyetemi tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Vezető szakán végezte. Fő kutatási területei közé tartozik a modern légiforgalmi szolgáltatás rendszerében megvalósuló folyamatok, valamint a pilóta nélküli légijárművek alkalmazásával kapcsolatos kérdések vizsgálata. 2012-ben a TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 számú „Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások” című pályázat, „Adatintegráció” alprogram- és „A pilóta nélküli légijárművek alkalmazásának légiközlekedés-biztonsági aspektusai” nevű kiemelt kutatási terület légiközlekedési szakértője. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című felhívásra elkészített „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat projekt UAS_ENVIRON kiemelt kutatási terület alkalmazott kutatója (légiközlekedési szakértő).

A lap tetejére >>>>
Gajdács László
Gajdács László

Gajdács László, hivatásos katona, hadnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Repülőfedélzeti Rendszerek Tanszék kiemelt gyakorlati oktatója. Főiskolai tanulmányait az Óbudai Egyetem, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, Villamosmérnöki szakán végezte. Ezt követően az egyetemi tanulmányait szintén az Óbudai Egyetemen folytatta, ahol jelenleg (2016 óta) is tanul biztonságtechnikai mérnöki szakon.

Tiszthelyettes avatását követően, 18. éve dolgozik repülő-műszaki területen ahol különböző helikopter típusokon (Mi-8; Mi-17; korábban Mi-24) szerzett szakszolgálati engedélyt, kezdetben „mechanikusi” majd a későbbiekben „ellenőri” jogosultságot. Ezen jártasságát kamatoztatva missziós szerepvállalásban is részt vett 2012-13 között az ISAF fennhatósága alatt, mint a légi tanácsadó csoport tagja (Air Advisory Team), ahol feladata az afgán műszaki állomány kiképzése volt.

2017.05.01-től végez munkát a (GINOP-2.3.2-15-2016-00007 azonosító számú) „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázatban, mint repülőműszaki szakértő.

A lap tetejére >>>>
Gajdos Máté
Gajdos Máté

Gajdos Máté, hivatásos katona, főhadnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Repülésirányító és Repülő hajózó Tanszék oktatója. Felsőfokú tanulmányait a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, katonai vezetői szakon, légvédelmi irányító specializáción végezte, majd a Zsigmond Király Egyetem nemzetközi tanulmányok szakon folytatta. Fő kutatási területei közé tartozik a modern légiforgalmi szolgáltatás rendszerében megvalósuló folyamatok, a nemzetközi repülés és (biztonság)politika intézményei. 2012-ben a TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 számú „Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások” című pályázat, „Adatintegráció” alprogram- és „A pilóta nélküli légijárművek alkalmazásának légiközlekedés-biztonsági aspektusai” nevű kiemelt kutatási terület légiközlekedési szakértője. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című felhívásra elkészített „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat UAS_ENVIRON kiemelt kutatási terület kutatója (légiközlekedési szakértő).

A lap tetejére >>>>
Gyöngyösi András Zénó
Gyöngyösi András Zénó

Gyöngyösi András Zénó, meteorológus, gyémántkoszorús vitorlázórepülő oktató, a Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani Tanszék Városklíma kutatócsoportjának kutatója, a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség elnöke. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszékén végezte 1995-től 2000-ig. Doktori fokozatán az ELTE Földtudományi Doktori Iskolában dolgozik, ahol a doktori abszolutóriumot már korábban megszerezte. Fő kutatási területei közé tartozik a dinamikus meteorológia, a numerikus prognosztika és a légköri előrejelző modellek alkalmazása, valamint a planetáris határréteg vizsgálata. Alkalmazott kutatásait nap- és szélenergia, repülésmeteorológia, valamint levegőminőségi és városklíma területeken végezte. 2012-től 2015-ig a TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 számú pályázat munkatársa. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című felhívásra elkészített „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat UAS_ENVIRON kiemelt kutatási terület alkalmazott kutatója (repülésmeteorológiai szakértő).

A lap tetejére >>>>
Halászné dr. Tóth Alexandra
Halászné dr. Tóth Alexandra

Halászné dr. Tóth Alexandra, hivatásos katona, ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Állami Légügyi Főosztály főosztályvezetője, a katonai légügyi hatóság vezetője. Katonai végzettségét a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Szolnoki Repülőtiszti Főiskola repülésirányító szakán, egyetemi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakán végezte. Európajogi, valamint tőkepiaci- és bank szakjogász végzettséggel rendelkezik. Fő kutatási területei közé tartozik az állami célú légiközlekedéssel, valamint a pilóta nélküli légijárművek alkalmazásával kapcsolatos jogi kérdések vizsgálata. 2016 novemberétől mentor oktató (mentor universitatis), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Mentorok Kollégiumának tagja. A 2012. évben a TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 számú „Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások” című pályázat, „Adatintegráció” alprogram- és „A pilóta nélküli légijárművek alkalmazásának légiközlekedés-biztonsági aspektusai” nevű kiemelt kutatási területen foglalkoztatott légijogi szakértő. A 2016. évtől a GINOP-2.3.2-15 „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című felhívásra elkészített „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat keretében az UAS_ENVIRON kiemelt kutatási terület alkalmazott kutatója (légiközlekedés-jogi szakértő).

A lap tetejére >>>>
Jámbor Krisztián
Jámbor Krisztián

Jámbor Krisztián, közalkalmazott, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Informatikai Igazgatóságának alkalmazottja. Szakterületei közé tartozik a hálózati rendszeradminisztráció, hálózati adatbázisok és alkalmazások készítése, beágyazott rendszerek. Korábban több oktatási célú szimulátor alkalmazás elkészítésében is részt vett. 2012-ben programozóként részt vett a TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 számú „Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások” című pályázat, „Adatintegráció” alprogramban. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című felhívásra elkészített „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat UAS_ENVIRON kiemelt kutatási terület alkalmazott szakértője (informatikai szakértő).

A lap tetejére >>>>
Dr. habil. Lovas Róbert
Dr. habil. Lovas Róbert

Dr. habil. Lovas Róbert, tudományos főmunkatárs, az MTA SZTAKI Párhuzamos és Elosztott Rendszerek Kutatólaboratóriumának helyettes vezetője. MSc és PhD tanulmányait a BME-n végezte el villamosmérnöki és informatikai területen, illetve az Emory University Mathematics and Computer Science tanszékén vendégkutatóként. Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karán 2015 óta szakterület felelős, egyetemi docens, habilitációját 2017-ben szerezte meg informatikai tudományterületen. Kutatásai 1998 óta elsősorban az elosztott IT infrastruktúrák alkalmazási technológiáira és módszerei koncentrál, pl. meteorológia, gyógyszerkutatás, kémia és mezőgazdaság vonatkozásában különös tekintettel a Big Data és korszerű felhő számítási megoldásokra. Résztvevője vagy vezető kutatója számos nemzetközi konzorciumnak az EU kutatási keretprogramjaiban (FP5-H2020), továbbá két sikeresen lezárul EU FP7-es globális e-Infrastruktúra projekt koordinátora 2010 és 2015 között. 2014-től a hazai Agrodat (VKSZ12) projekt Big Data kutatási platformjának vezetője. 2016-tól a „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (VOLARE)” GINOP projekt UAS_ENVIRON kiemelt kutatási területén informatikai szakértő tevékenységet lát el.

A lap tetejére >>>>
Prof. Dr. Makkay Imre
Prof. Dr. Makkay Imre

Prof. Dr. Makkay Imre ny. ezredes, nyugalmazott egyetemi tanár. Katonai pályáján, a több mint 25 éves felsőoktatási tevékenységében meghatározó szerepet kapott a radar, rádióelektronika és a repülés műszaki területein végzett kutatás, fejlesztés. Vezetőként és kutatóként részt vett több kiemelkedő pályázatban. Jelenleg is aktívan tevékenykedik - UAS szakértőként - a Katonai Repülő Intézet által elnyert GINOP pályázatban: „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat UAS_ENVIRON kiemelt kutatási területen.

A lap tetejére >>>>
Dr. Palik Mátyás
Dr. Palik Mátyás

Dr. Palik Mátyás, hivatásos katona, ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar katonai repülési dékánhelyettese, Repülésirányító és Repülő hajózó Tanszék egyetemi docense. Egyetemi tanulmányait a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Repülő és légvédelmi haderőnemi szakán végezte. Fő kutatási területei közé tartozik a modern légiforgalmi szolgáltatás rendszerében megvalósuló folyamatok, valamint a pilóta nélküli légijárművek alkalmazásával kapcsolatos kérdések vizsgálata. Ez utóbbi témában végzett kutatásait az 1990-es évek elején kezdte. 2007-től a hadtudomány PhD fokozatosa. 2012-ben a TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 számú „Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások” című pályázat, „Adatintegráció” alprogram- és „A pilóta nélküli légijárművek alkalmazásának légiközlekedés-biztonsági aspektusai” nevű kiemelt kutatási terület vezetője. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című felhívásra elkészített „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat projekt szakmai vezetője és egyben az UAS_ENVIRON kiemelt kutatási terület alkalmazott kutatója (légiközlekedési szakértő).

A lap tetejére >>>>
Somosi Vilmos
Somosi Vilmos

Somosi Vilmos, a HungaroControl Magyar légiforgalmi Szolgálat Zrt. FAB program menedzsere és polgári-katonai együttműködési koordinátora. Az MH Repülőműszaki és Légvédelmi Honvéd Szakközépiskolát követően főiskolai és egyetemi tanulmányait pedig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem repülésirányító, illetve katonai vezetői szakán végezte. 2000-2012 között – hivatásos katonaként betöltött munkakörökben, katonai légiforgalmi irányítói tapasztalattal – részt vett az állami célú légiközlekedést érintő jogalkotási folyamatokban és az MH légiforgalom-szervezési rendszerének korszerűsítését és mobilitási képességének fejlesztését célzó projektekben. Jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskola hallgatója. Fő kutatási területe a távoli (remote) léginavigácós szolgáltatások kialakításának és alkalmazási lehetőségeinek polgári és állami célú légiközlekedésre gyakorolt hatásainak elemzése, vizsgálata.

2012-ben szakértőként részt vett a TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 számú „Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások” című pályázat, „Adatintegráció” alprogram- és „A pilóta nélküli légijárművek alkalmazásának légiközlekedés-biztonsági aspektusai” nevű kiemelt kutatási terület munkájában. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című felhívásra elkészített „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat projekt UAS_ENVIRON kiemelt kutatási terület alkalmazott kutatója (légiközlekedési szakértő).

A lap tetejére >>>>
Szabó Zoltán Attila
Szabó Zoltán

Szabó Zoltán Attila, Meteorológus, Java és Python fejlesztő. BSc tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán Alkalmazott környezetkutatóként végezte meteorológus szakiránnyal, majd ugyanitt Meteorológus MSc képesítést szerzett. Diplomamunkájában pilóta nélküli repülőgépeken alkalmazható szélmérési eljárások kidolgozásával foglalkozott a TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 számú „Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások” című pályázat keretében. Fő kutatási és fejlesztési területe a pilóta nélküli repülőgépekre történő komplett meteorológiai mérőrendszerek tervezése és kivitelezése. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” pályázat keretében, mint repülésmeteorológiai szakértő működik közre.

A lap tetejére >>>>
Dr. Szilvássy László
Dr. Szilvássy László

Dr. Szilvássy László, hivatásos katona, alezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Repülőfedélzeti Rendszerek Tanszék egyetemi docense. Egyetemi tanulmányait a Kirov Csapatlégvédelmi Egyetem elektro-mechanikai berendezések szakán folytatta 1986 és 1991 között. Pályafutását lokátorjavítómérnökként kezdte a Keszthelyi Légvédelmi Rakétaezrednél. 1994-től a Fedélzeti Rendszerek Tanszék oktatója és repülőfedélzeti fegyvertechnikai eszközöket oktat. Programozói végzettsége révén már évek óta webszerkesztője és programozója az Intézet honlapjának (www.repelestudomany.hu) és a Repüléstudományi Közleményeknek. Fő kutatási területei a repülőfedélzeti fegyverek. 2008-tól a katonai műszaki tudományok PhD fokozatosa. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című felhívásra elkészített „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázatban az UAS_ENVIRON kiemelt kutatási terület alkalmazott kutatója (informatikai szakértő).

A lap tetejére >>>>
Tuba Zoltán
Tuba Zoltán

Tuba Zoltán, hivatásos katona, százados, a Honvédelmi Minisztérium Állami Légügyi Főosztály Repülésfelügyeleti Osztályának főtisztje. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának meteorológus szakán végezte, majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori iskolájában szerzett abszolutóriumot. Fő kutatási területe a repülésmeteorológia, ahol elsősorban analógiás elven alapuló előrejelzésekkel kapcsolatos kérdések vizsgálatával foglalkozik. 2012-től 2014-ig a TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 számú „Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások” című pályázat, „Adatintegráció” alprogram- és „A pilóta nélküli légijárművek alkalmazásának légiközlekedés-biztonsági aspektusai” nevű kiemelt kutatási terület alkalmazott repülésmeteorológiai kutatója. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című felhívásra elkészített „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázatban az UAS_ENVIRON kiemelt kutatási terület alkalmazott kutatója (repülésmeteorológiai szakértő).

A lap tetejére >>>>
Vanek Bálint
Vanek Bálint

Vanek Bálint, PhD tudományos főmunkatárs, az MTA-SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium Repülésszabályozási és Navigációs Kutatócsoportjának vezetője.

1980-ban született, egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki Karának Járműgépész szakán végezte 1998-2003 között, diplomamunkájában a repülőgépek formációban repüléséhez alkalmazott szabályozási módszereit kutatta, Bokor József témavezetésével. Phd tanulmányait 2004-2008 között a University of Minnesota Department of Aerospace Engineering and Mechanics tanszékén folytatta, ahol a nagy sebességű szuperkavitációs járművek dinamikájának és szabályozáselméletének kutatásával foglalkozott, Gary Balas témavezetésével. A Honeywell Aerospace Advanced Technology európai kutatórészlegének tagja 2008-2009-ben, ahol több nemzetközi projectben is részt vett, többek között az európai légtér modernizációjával (SESAR), kis méretű repülőgépek fly-by-wire rendszereivel (SAFAR), valamint pilóta nélküli repülőgépek megbízhatóbbá tételével kapcsolatban. 2009-től az MTA SZTAKI munkatársa, ahol repülőgépek szabályozásával, hibadiagnosztikájával, pilóta nélküli légijárművek avionikai rendszereinek kutatásával foglalkozik. Munkájában kiemelkedő szerepet kap a repülőgépek biztonságosabbá és korszerűbbé tétele, melyet egy sor olyan az EU által támogatott kutatási projekt is fémjelez mint az ADDSAFE, ahol az Airbus repülőgépeinek számára fejlesztett hibadiagnosztikai eljárásokat, az ACTUATION2015, melyben a jövő generációs polgári repülőgépek elektromechanikus aktuátorait kutatja, vagy a 2013-ban útjára indult RECONFIGURE, mely az ADDSAFE folytatásaként a pilóta számára egyszerűbben kezelhető repülőgép kutatását tűzte ki célul az átkonfigurálható repülésszabályozási rendszerek révén. Kutatásaiban a légiforgalmi repülésen kívül a pilóta nélküli légijárművek közös légtérbe való integrációjának problémáival is foglalkozik, egy az USA haditengerészetének kutatási hivatala (ONR) által támogatott projekt keretében olyan kamera alapú látni és elkerülni rendszer kutatása folyik, mely képes pusztán képi információk alapján a minimális elkülönítés biztosítására, valamint a kutatáshoz szervesen kapcsolódva olyan fedélzeti avionikai architektúra kutatásán is dolgozik mely minimális fizikai redundanciára árán képes az elvárt megbízhatóság garantálására. A H2020-as keretprogram finanszírozásában, a vezetésével alakult meg a FLEXOP konzorcium, melynek jelenleg is vezetője. A pályázat célja a jövő generációs utasszállító repülőgépek szárnyainak tömegcökkentése és az ebből adódó flexibilis hatások aktív szabályozó rendszerrel történő kezelése. Szintén tagja a H2020 keretében nyertes VISION konzorciumnak, mely egy EU-Japán együttműködés keretében a repülőgép leszállás közben fellépő meghibásodások kezelését kutatja.

Az IEEE Control System Society és az IFAC Technical Comitee on Aerospace és az Inteligent Autonomous Vehicles tagja, rendszeres óraadó a BMGE Közlekedési- és Járműirányítási Tanszékén.

A lap tetejére >>>>
Vas Tímea
Vas Tímea

Vas Tímea, hivatásos katona, őrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Repülésirányító és Repülő hajózó Tanszék tanársegédje. Egyetemi tanulmányait a Szolnoki Repülőtiszti Főiskola megfigyelő szakán és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Okleveles Katonai Vezető szakán végezte. Fő kutatási területei közé tartozik a mobil, telepíthető légiforgalmi szolgáltatási rendszerek, valamint a pilóta nélküli légijárművek alkalmazásával kapcsolatos kérdések vizsgálata. A Phd tanulmányait befejezte és sikeresen szerzett abszolutóriumot, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori iskolájában. A pilóta nélküli légijárművek repülőtéri alkalmazásának vizsgálatában 2012-ben a TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 számú „Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások” című pályázat, „Adatintegráció” alprogram- és „A pilóta nélküli légijárművek alkalmazásának légiközlekedés-biztonsági aspektusai” nevű kiemelt kutatási terület vezetője. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat projekt keretein belül az UAS_ENVIRON kiemelt kutatási terület alkalmazott kutatója (légiközlekedési szakértő).

A lap tetejére >>>>
Vránics Dávid Ferenc
Vránics Dávid Ferenc

Vránics Dávid Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskolájának levelező doktorandusz hallgatója. BSc tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte programtervező informatikus szakon, MSc diplomáját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem védelmi vezetéstechnikai rendszertervező szakán szerezte. Főállásban 2011 óta az Ericsson Magyarország Kft-nél dolgozik szoftverfejlesztő munkakörben. Emellett 2016-tól repülésmeteorológiai szakértőként a GINOP-2.3.2-15-2016-00007 „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos kutatási potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (VOLARE)” projekten is tevékenykedik, az UAS_ENVIRON kiemelt kutatási terület keretein belül.

A lap tetejére >>>>
Dr. Weidinger Tamás
Weidinger Tamás

Dr. Weidinger Tamás, okleveles meteorológus, a Földrajz (meteorológia) tudomány kandidátusa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézet Meteorológiai Tanszékének habilitált egyetemi docense. Oktatási területe az általános és dinamikus meteorológia valamint a mikrometeorológia. Egyetemi tanulmányait az ELTE Meteorológus szakán végezte 1983-ban. Egyetemi doktori fokozatot (Dr. Univ.) 1988-ban szerzett az ELTE-n. A planetáris határréteg numerikus modellezésével kapcsolatos kandidátusi dolgozatát a Szentpétervári Hidrometeorológiai Egyetemen védte meg 1991-ben, amit 1992-ben honosítottak. Fő kutatási területei közé tartozik a felszínközeli réteg és a planetáris határréteg turbulens kicserélődési folyamatainak mérése és modellezése, szél- és napenergetikai előrejelzések, valamint a pilóta nélküli légijárművek meteorológiai alkalmazásával kapcsolatos kérdések vizsgálata. Számos hazai (GINOP, NKFP, OTKA, TÁMOP) és nemzetközi (EU FP4 – FP7, MAKA, TéT) kutatási program résztvevője, illetve koordinátora. 2016-tól a GINOP-2.3.2-15 „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című felhívásra elkészített „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen VOLARE” című pályázat projekt UAS_ENVIRON kiemelt kutatási terület alkalmazott kutatója (meteorológus szakértő).

Jelenleg az MTA nem akadémikus közgyűlési képviselője; az MTA Meteorológiai Tudományos Bizottság tagja, a Légkördinamikai és Szinoptikus Meteorológiai Albizottság elnöke; a Magyar Meteorológiai Társaság tudományos titkára; az Amerikai Geofizikai Unió (AGU) tagja; a Theoretical and Applied Climatology folyóirat szerkesztője; valamint tagja az Időjárás és a Geographica Pannonica című folyóirat szerkesztőbizottságának.

A lap tetejére >>>>